2008. augusztus 22., péntek

Kirándulgatok...

Nemrég Dunaújvárosban jártam a patchvork-ös barátnőimnél (ikrek), ahol remek hétvégét töltöttem. Kikapcsolódtam, kicsit varrogattunk is, kirándultunk, többek között elmentünk Ráckevére, ahol minden látnivalót megnéztünk. Nagyon tetszett nekem a város, a Duna ezen szakasza. Jártunk a katolikus templomban - ahol egy rokonszenves idős úr mindenre kiterjedő előadást tartott a templomról, a "modern" falfestésről, amit Patay László (már elhunyt festőművész) alkotott a tanítványaival, ha jól emlékszem kb. 14 éve. Ezek nem freskók, hanem szekkók. Csodálatosak, érdekesek, ilyet még nem láttam, semmi aranyozás, semmi túlzás. Jártunk a Savoyai kastélyban is, ahol - milyen érdekes - soha nem lakott a herceg, egy győztes csata után kapta, jelenleg szálloda és étterem. Azért megnéztük az épületet és a kertet is, majd egy bőséges (nekem nagyon sok volt) és finom ebéd után a kastélyparkban sétáltunk. Sajnos a fényképezőgépet nem vittem el - mivel nagy izgalomban voltam, mert első ilyen hosszú utam volt egyedül a kis Renivel (Renault Clió Campus). De a lányok ígértek képeket, majd pótolom.
Patchvorkölésként próbáltam a watercolort két színből, az összevarrásig jutottam, most jön a keretezés. Találtam itthon a festett zöldemből hozzávalót, valamint a múlt hétvégi pesti "patchwork-túra" alatt a B+Zs-ben beszerzett bordós anyagot szegélynek (erről az útról legközelebb írok)

2 megjegyzés:

Marianna írta...

Ezt a kétszinű bargellot egy kicsit részletesebben nem tudnád leirni? Nagyon szép.

btrudy írta...

Adott volt a virágos anyag egynek, és a halvány krémszínű a másiknak. A virágosból rakosgattuk úgy össze a szív alakot, hogy jól nézzen ki. De ez nem bargello, hanem watercolor. 5 x 5-ös négyzetekből készült, még vasalni kell rajta, a képen talán nem jól látszik. Kapható a berácsozott vetex, arra vasaltuk a négyzeteket és soronként összevarrtam.