2008. december 3., szerda

"Egy kiállítás margójára..."

Sajnos levert a lábamról az influenza, amiről először azt hittem, hogy csak egy megfázás, de miután a házi patika nem használt kénytelen voltam orvoshoz menni. Most itthon szenvedek, lassan lemegy a lázam, a köhögéstől már fáj a gyomrom. Persze mikor is történne velem mindez, mint a csoport (Foltvirágok - a meghívót feltettük a Céh honlapjára is, képeket majd jövő héten) kiállítás megnyitójának napján, amiről így lemaradtam. Felkerültek még a kultúraquiltjeim is. Szerencsére még mielőtt nagyon "kifeküdtem" volna sikerült befejeznem a 3 db faliképet - köztük az első mixed media képemet, amit Ildi tanfolyamán tanultam, amit persze nem fotóztam le, mondván, majd a kiállításon. Ez megint nem sikerült, mert amikor felraktuk már olyan lázas voltam, hogy örültem annak, hogy mielőbb hazaértem. Na, majd jövő héten. Azért közben kis dolgok is készültek, amiket lefotóztam. Nagyon mérges vagyok magamra, mert idén elhanyagoltam a mozgást, aminek ez a betegség lett a következménye, ugyanis amikor rendszeresen tornásztam, soha nem voltam beteg. Legyen ez intő jel a jövőre nézve.
A kis baglyos nesszeszer azért is készült, hogy fogyjanak a baglyok, amiket tévénézés közben varrogattam (vannak páran, kisebbek és nagyobbak, várva a sorsukra...).

8 megjegyzés:

martimez írta...

Sok C vitamin!!!Jobbulást kivánok.
Sajnos abban teljesen igazad van,ha abbahagyod a mozgást,megbetegszel,én is így jártam...

martimez írta...

Készül a PIF,talán a jövő héten küldöm...tudom én a címed?
martimez@freemail.hu

Trudi írta...

Köszi, éppen citromot eszegetek. Hú, de izgatott lettem, írok.

katafolt írta...

Gyógyulj meg hamar,kiváncsian várom a mixed mediás fotót !

dixike12 írta...

Gyógyulj meg mielőbb, C vitamin bodzatea.

Trudi írta...

Köszönöm, hogy aggódtok, igyekszem. Sajnos bodzateám nincs, teljesen elfelejtettem, pedig máskor volt.

Monika írta...

Gyógyulgassál minél hamarabb!!Én "csak" náthás vagyok.
Jópár ilyen vászonszatyit kell-ene varrnom.Szépek!!!!!

kastanie írta...

Remélem, azóta már jól vagy. Érdekes, hogy írod ezt a mozgáshiányt, épp én is erre jöttem rá, hogy hasonlóan hozzád, minden szabad időmet arra spórolom össze, hogy varrjak, és ez éppen a szabad levegő és mozgás kárára megy.