2009. január 10., szombat

Rendrakás és egy kis hímzés, Artúr....


Úgy tűnik, azért sikerül helyreállítanom a blogom hátterét, már csak a linkeket kell beszúrnom. Addig is egy kis redwork. Martimeztől kaptam, a PIF ajándékok között ezt a mackólányt. Már ki is hímeztem, bár lehet, hogy nem éppen jó öltést választottam, ugyanis száröltéssel varrtam, de úgy látom nem ez az elterjedt. Ez az első redworköm, még kigondolnom, mi legyen a további sorsa, egy kép, vagy egy nagyobb darab, amihez még himeznem kell másik "mackókat".
Tegnap nagy szomorúságra értem haza a munkából. Elpusztult a kiscicánk, Artúr. Már nagyon szépen megnőtt, kint szaladgált a mamájával. Chichi, a mamája egy keverék cica, ez az egy kölyök született. Valaki megmérgezte, a nagy túlélte, Artúr nem. Igazából nem vagyok nagy macskabolond, a lányaimnak volt mindig cicája, Artúr volt az első, amelyiket igazán megkedveltem. Ez még régi kép róla, már kétszer ekkora volt. A család szerint olyan volt, mint a "gombóc Artúr" ezért lett Artúr.

12 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Ó, de sajnálom:(( Nekünk is azért nincs egy ideje cicánk (mindig volt), mert rejtélyes módon mind eltűntek:(((

Viszont a mackólány édes! Mire fogod felhasználni?

martimez írta...

nekem így is tetszik,erősebben látszik.Nem akarsz belőle párnát ?eredetileg az volt,egy vékonyabb csíkkal körbevéve,aztán egy szélesebbel.
Egy au magazinban volt,megpróbálom elküldeni ,ha megtalálom

Trudi írta...

Köszi az ötletet, még úgysem tudtam kitalálni mi legyen belőle!

Vállalkozásom megszűnt írta...

Minden munkád nagyon tetszik nekem!

Endy írta...

Vàr ràd egy dìj a blogomban!

Patchwork Mill, Maria írta...

Szia!
Nagyon aranyos ez a maci! Tedd majd föl a párnát is (ha az lesz)!

Ha jól tudom, a száröltés az teljesen hagyományos és jó a redwork-höz. Én is azzal csináltam egy faliképet, bár még csak a hímzés része van kész. Főleg a kis kanyarulatoknál sokat szenvedtem vele, és utána olvastam, hogy sokan éppen ezért csinálják a sima öltéssel.
Ki is akarom majd próbálni, hátha tényleg könnyebb.

Elizanikó írta...

Én is kivarrtam a Martimeztől kapott képecskét, de nem tudom kimosni belőle a festéket.

A minta körül egy keret van rajzolva azzal a tintával, amivel a minta is.

Nem négyzet alakú, hanem téglalap, ezért szeretném eltávolítani belőle.

Neked nem volt iylen keret, vagy ki tudtad mostni belőle?

Sajnálom a cicusotokat !

Zelnice írta...

Egyre jobban tetszik ez a redwork-dolog, olyan szépeket csináltok.
A sógoromék gyönyörű cicájának tavaly megállt a szíve, miközben megpróbálták megfosztani férfiasságától :-( Pedig az utolsó eresztés volt a nagy kedvenc anyacicától.

Trudi írta...

Anikó! Nálam nem volt keret, csak a maci minta. Még nem mostam ki, remélem a fonal nem "fog" majd, már csak azért is mert Anchor volt, xszemezős koromból úgy emlékszem ezek nem "szineztek".

dixike12 írta...

Nagyon sajnálom a cicátokat, évekkel ezelőtt halt meg a mienk hasonló volt mint a tied, azóta nem volt és már nem is akarok cicát, hasonlóan a kutyimhoz, utána sem kell pótlás.A macis himzés jó a száröltéssel ez biztos.

Trudi írta...

Köszönöm Dixike, sajnos már a kutyánk sincs meg, 13 évig volt velünk. Az elején még nagyon hiányzott, hogy nincs az ajtóban, ha megjövünk.

Juhizs írta...

Megszakad az ember szíve ilyenkor, hiszen egy családtag ment el.
Ezen a "családtag" dolgon azok megbotránkoznak, akik nem állatbarátok, de mindenki más érti, hogy mekkora ilyenkor a veszteség :-(