2009. július 24., péntek

A kertünkben csodák teremnek



A hőség miatt csak esténként megyek ki a kertbe. Van két "paradicsomfánk", aminek az a története, hogy volt két nagy műanyag edény, amikben valamikor hazahoztunk valamit a kertészetből. Kaptam pár paradicsompalántát és éppen nem volt üres hely a veteményesben, nosza beültettük ezeket a törpének mondott palántákat. Kaptak jó kis komposztot, amit még nem az új komposztálóban érleltünk, hanem a régi fakeretes valamiben, kb. 3 évig. Lehet, hogy ez tett nekik jót, de hatalmasra nőttek. Na és persze a kisebbik lányom minden nap öntözte és ápolgatta.


Idén a kerti mályváim is nagyon szépek, talán a sok eső tett nekik jót, a tetvek is megkímélték őket. Az igazi csoda nekem a 4-5 kis lila tobozka, a két kicsi jegenyefenyőn, amik ezek szerint koreai jegenyefenyők. A helyi kertészeti árudát "támogatva" sok mindent vásároltam náluk, főleg mert helyünk volt bőven. (Most már nincs annyi, megnőttek a növények). Ezt a kettőt nagyon kicsi korukban, nagyon jutányos áron azzal kaptuk meg, hogy ezüst fenyők, és eléggé formátlanok voltak. Ehhez képest nagyon szépek lettek és nem is ezüst fenyők, hanem, mint írtam az előbb koreai jegenyefenyők. (Úgy látszik a kertész is téved néha...) Viszont a ginko biloba nem akar nőni, már 3 éve vettem és még mindig ugyanakkora, kb. 70 cm, semmit nem nőtt. A könyv szerint nagyon lassú növekedésű, na de ennyire?! Pedig már át is ültettem máshova, kapott tápot, stb. Még beszélgetek is vele. Biztatgatom, hogy nőjön már, de nem mozdul?!

4 megjegyzés:

Kaoka írta...

Ezek valóban csodák. :) Szép lehet a kerted. :)

ezkriszti írta...

A koreai jegyenyefenyővel tényleg szerencséd volt. Nagyon szép fajta és nem növi ki a kertet, mint az ezüstfenyő. A paradicsomot is irigylem. Nekünk idén sajnos nincs.

Arien írta...

Ginko most egy kicsit pihenget, de meglásd hamarosan megint beindul és hatalmasra meg fog nőni ha szereti a helyét.

Trudi írta...

Közben már érik szépen a paradicsom, szedegetjük. Remélem a ginko tényleg beindul, mindent megteszek érte...