2009. július 21., kedd

Táborozás...

Hosszú szünet után rászántam magam, hogy elmenjek egy táborba. Két éve voltam utoljára, jó volt találkozni az ismerősökkel. Történt azonban egy kis incidens, ami kicsit megint elvette a kedvem. Ezt leszámítva igazán jól éreztem volna magam, tetszett a program, de úgy érzem, nem kaptam elégtételt vagy jóvátételt azért, ami történt. Többet nem hoznék nyilvánosságra, elég annyi, hogy a becsületembe vágó dolog történt velem. Zsuzsuci és Andi nagyon kedves volt hozzám, próbáltak vigasztalni és nyugtatni, de azért a "tüske" bennem maradt. Az is szóba került, hogy nyilván azért "rendített" meg a dolog, mert amúgy is érzékeny vagyok, mostanában több gond-baj nyomasztott, de ez nem igazán így van, mert ha a becsületében támadnak valakit, igazságtalanul, az minden becsületes embert kiborítana, én így gondolom. A rosszindulatú és gonosz emberektől sajnos nem lehet eléggé elhatárolódni, képesek tönkretenni mások jó pillanatait.
Egyébként, amit elterveztem, hogy varrok egy nyári táskát, a fentiek ellenére megvalósult. Készült még egy tájkép, városépítés, amit le kell tüznöm, illetve kicsit szépíteni, javítgatni. Na és egy "welcome" macsek egyelőre kicsiben.
Négyen voltunk Veszprémből, nagyon jól éreztem magam a lányokkal együtt, hárman voltunk egy csoportban, Ági a másikban. Viszont mi ketten Ágival felmentünk a Turulhoz, mivel úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk Tatabányán - sokadszorra - igazán nem hagyjuk ki. A várakozáson felül jól bírtuk, örülök, hogy felmentünk. Megnéztük a kőparkot is. Felső képen Ági, az alatta lévőn én vagyok.

7 megjegyzés:

Kaoka írta...

Velem is történt már hasonló. :( Csak az idő gyógyítja, semmi más. A tüske sajnos bent marad.

Marika írta...

Én azt gondoltam eddig, hogy a foltvarrók táborába ,csak jó indulatú és egymást segítő ,szerető emberek tartoznak .Hmmm!!

Mehike írta...

Örülök, hogy találkoztunk. Viszont nagyon sajnálom, hogy valaki megbántott. Te nem érdemled meg. Bennetd egy nagyon tiszta és jó lelkű embert ismertem meg. Remélem még sokszor fogunk találkozni.
Amúgy nagyon szép lett a táskád,macsek meg egyszerűen fantasztikus. A "házifeladatról" nem is beszélve. Közelről is megcsodáltam. Nagyon ötletes,szép munka

zazálea írta...

Ne hagyd magad!

lomaquilt írta...

Próbáld meg túltenni magad a Téged ért sérelmen -könnyű ezt mondani!- de gondolj arra, hogy nem mindenki ilyen. A munkáid szépek lettek. Az, hogy a turulhoz felmentetek, az biztos egy szép emlék (maradjon ez Benned!)

Trudi írta...

Köszönöm, nagyon kedves Tőletek, hogy vigasztaltok. Sajnos nagyon tudok őrlődni egy-egy sérelmen, most már meg kell tanulnom, hogy ezen hogyan kell túllépni. Talán pont azért is találnak meg engem ezek a dolgok, mert nem tudom egy vállrándítással elintézni.

Endy írta...

Elgondolkodtatott a bejegyzèsed, èn is most indulok èletem elso foltos tàboràba T.bànyàra, fèlek egy kicsit, nem ismerek senkit...de remèlem minden OK lesz!?