2010. március 1., hétfő

Egy kis változatosság


Február utolsó szombatján Székesfehérváron voltam a 10 éves foltvarrós fórum találkozón. Jó volt már kicsit kimozdulni, találkozni a régi ismerősökkel. Nyomott tél van mögöttem, anyukám hirtelen lebetegedése, amely december elején történt, mint kiderült stroke miatt, az egész télre rányomta a bélyegét. Gyakorlatilag az egész telet kórházban töltötte, a mindennapjaim arról szóltak, hogy odaszaladgáltam, a hugommal felváltva. Most hosszan írhatnék a veszprémi kórház egyes osztályain dolgozó lelkiismeretlen orvosokról és nővérekről, de ezzel már nem segítek rajta. Jelenleg egy ápolási osztályon van, mivel 24 órás felügyeletet igényel, gyakorlatilag ágyban fekvő, magatehetetlen beteg. Ezt a tényt lassan "megemésztem", de nem könnyű, mivel eddig egy nagyon is fürge, örökmozgó ember volt.
Próbálok valami elfoglaltságot keresni, nézegettem a régi munkáimat is, így eszembe jutottak a keresztszemes képeim, amiket még a foltvarrás megkezdése előtt varrogattam. Az elsőt a barátnőmnek, akinek 3 lánya van. A másodikat (Anubisz) a kisebbik lányomnak, a harmadikat (Görög lépcsők) a magam örömére, amelyet beküldtem az egykori Foltvarázs magazinba, ahol megnyertem vele a hónap levele díjat 5 ezer forintos utalvánnyal a foltvarázsba. Ebben a sorozatban elkezdtem egy arany pagodát is, amiből már nem sok kellene, hogy befejezzem. Valamelyik hónapban az ufo-k között majdcsak sikerül.

4 megjegyzés:

Marika írta...

De jó volt neked is :)
Nekem is jól lett volna meg szellőztetni magam.
Csak én nem sokat fórumozok :(

gubike írta...

Anyukádnak kívánom, hogy javuljon az állapota, neked pedig, hogy legyen erőd támogatni őt.
Köszönöm, hogy szóltál, hogy a cicás kulcstartót te készítetted, így duplán örülök a tombola nyereményemnek.

Trudi írta...

Marika! Mostanában én sem sokat fórumozok, amikor elkezdtem, még többet, de azért néha "hallatom" a hangom, hogy ha valami érdekes téma előkerül. Eljöhettél volna, voltak fórumon kívüliek is!
Gubike! Úgy örülök, hogy ilyen örömet szereztem azzal a kis csekélységgel!

Jutus írta...

Jobbulást kívánok anyukádnak,te pedig "bujj" bele a varrásba az majd segítnekem elhiheted!
Nagyon szépek a munkáid!!!