Cicamesék....

Köszönik, jól vannak, mármint a két macsek, anya és lánya. Már szépen begyógyult az ivartalanítás műtéti hege is. Lassan 1 éve, hogy nálunk laknak. A tavasz beköszöntével élvezik a kertet. A történet pedig a következő: tavaly tavasszal elkezdett kerülgetni bennünket egy fiatal csíkos cicalány, sovány, rosszul táplált volt. Nekünk akkor még megvolt a fekete kis kandúrunk (szintén sziámi keverék), vele lehetett egyidős. Két fekete macsek (anya és fia) bőven elég, főleg, hogy keverék mindkettő, fényes-kényes jószágok, de tényleg. Ők aztán nem szeretik a többi cicát! Rendre elzavartam szegény csikos jószágot, de ő kitartott, a fiú macsek is kedvelte, együtt játszottak, mit tehettem volna, adtam enni a kis kóbor jószágnak. Falu végén lakunk, valahol a szemközti mezőn "lakott". Szépen gömbölyödött, még el-eltűnt, sokszor napokra, vad volt és csak enni jött. Egyszer hosszabb ideig elvolt, mire visszajött még soványabb volt. Nem engedte magát simogatni sem, nyávogni nem tudott, artikulátlan hangok jöttek ki a torkából. Egyszer csak jött vele egy gyönyörűséges fehér, szürke fejű, kék szemű kiscica. Szintén sziámi keverék. Mondanom sem kell, teljesen odavoltunk érte. Ez a kezdet, amikor pár hét után már nem nagyon mentek el, sikerült a kicsit elvinni az állatorvoshoz, szegény tiszta bolha volt. A doki megvizsgálta, megkapta a szükséges oltásokat, féregírtást, még itthon fürdetni kellett párszor, a mamacicát nem tudtuk megfogni, érdekes volt figyelni, hogyan enged magához egyre közelebb, jön, kezd hízelegni, a hangja is kezdett megváltozni, már lassan rendes nyávogás lett az artikulátlan hangokból, néha már dorombolt is. Szegény bolhás volt, kábítópasztával sikerült elvinni a dokihoz, közben a kicsi is növögetett, úgyhogy megtörtént az ivartalanítás. Nekünk nagy örömet szereznek azóta is, érdekes volt megfigyelni, hogyan "szocializálódott" a cicamama, akit Csíkosnak hívunk azóta is. Valószinüleg én vagyok neki a "főnök", mert állandóan a nyomomban van, le nem veszi rólam a szemét. Eleinte az alommal is gond volt, mert attól félt, ha el kell mennie a közelünkből, nem jöhet vissza, sokszor visszatartott mindent, már attól tartottunk baja lesz belőle. Teljesen más a két macsek, a Csíkos állandóan "beszél", a kicsi alig szól, őt Micónak hívjuk, ha egyedül marad, rettenetesen szeret hizelegni, néha nyávog is egy kicsit, viszont mint a másik sziámi keverékünk, ő is szeret a tetőn mászkálni. A terasznál felmászik, onnan pedig még magasabbra. A mamája nem megy fel, egyszer-kétszer próbálkozott, a terasztetőig, de alig bírt lejönni. Egyébként ő duci is, mert valószínű a kóbor élet miatt, nagyon szeret enni, már figyelnünk kell, hogy nehogy megegye a lánya által meghagyott ételt, mert képes addig enni, amig van előtte. Kb. másfél éves lehet, ez a kicsi talán az első szülése volt, nem tudjuk több is lett-e és mi történt velük ott a mezőn. Mielőtt elvittük műteni, volt egy vetélése is, ezt a doki mondta, mi csak sejtettük a tünetek alapján. Először aludni sem nagyon tudott, mindig éber volt, figyelt mindenre, most már teljesen "el tud lazulni".

Szabó Magdának van egy könyve, Örömhozó, bánatrontó a címe, Ő is nagyon szerette a cicákat. Leveleket írt a cicák nevében a szomszédaikhoz, akik a távollétükben gondoskodtak a macsekokról. Bizony érdekes meséket lehetne írni róluk. Micó kék szeme délelőtt jégkék, este már szinte fekete, akkora a pupillája, az esti fényképeken mindig piros a szeme.