2012. október 14., vasárnap

A jáki templom kapuja


Készül a "nagy" mű....
A hétvégén lezajlott az MFC által szervezett Határtalanul kiállítás, amelynek azon kiírására, hogy Magyarország várai, kastélyai, templomai, elkészítettem a jáki templom nyugati kapujáról a képet. Mondhatom, hogy megszenvedtem vele, mivel nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Festett technikát választottam, egyoldalas vetexre rajzoltam fel a mintát, amit rátettem a krémszínű textilre, és úgy akrillfestékkel és textilfilccel fejeztem be. Majd, hogy ne kelljen szegnem külön, rávarrtam a hátlapot és kifordítottam. Először arra gondoltam, hogy a kapu tetejével, a hegyes résszel befejezem, de nem volt meg az 1 nm-es méret, ezért lett végül téglalap alakú a kép. Nem szívesen varrok ilyen nagyméretű képet. A tűzés teljes egészében gépi tűzés lett. Sajnos a szokásos kesztyűvatelin helyett a műszálasat tettem bele, amit nem igazán szeretek, ezért a hátlapon egy helyen össze is gyűrte tűzés közben a molinót. De nem a hátlap a lényeg.
Mindentől függetlenül elégedett vagyok a képpel.
Összességében nagyon kevés pályamunka érkezett, én úgy láttam, olimpiai pedig csak pár darab. Az öltözet kategóriában a jo-jo volt a főszereplő. Nekem az őszi színekben pompázó, jo-jo-mentes összeállítás lett a kedvencem.

7 megjegyzés:

BORI írta...

Sajnos nem volt lehetőségem a Határtalanulra eljutni....örültem, hogy így láthattam a munkádat. :)
Én is olvasom a Te beszámolódat Ezüstvölgyről!!! A sálgyűrű az utolsó pillanatban került a szemem elé....

Polyák Ildikó írta...

Nekem nagyon tetszik, Trudi, akármi is a zsűri véleménye.

Ági írta...

Láttam élőben a munkád, nekem az egyik kedvenc volt a kiállításon! Nagyon megragadott a képed, sokáig elidőztem előtte. Fantasztikus lett a végeredmény, gratulálok!!!
Ági

Tünde írta...

Én is láttam élőben és nagyon tetszett!

martilein írta...

Nagyon szép lett, tényleg sokat dolgozhattál vele!

Görgei-Reiner Rita írta...

Én is megcsodáltam élőben, gratulálok Trudi!!!

Trudi írta...

Köszönöm valamennyiőtöknek, ma megkaptam a bírálólapot, ami roppant tanulságos több okból is.