2011. augusztus 28., vasárnap

Tatabányai Országos Kiállítás - rododendronjaim

Megszakítva az angliai úti beszámolómat, írok pár sort a tatabányai országos kiállításról, ahova most először küldtem pályamunkát a virágos kategóriában. Örültem, hogy megtaláltam a munkám végre, igaz, a bújtatót hiába varrtam rá, csak fel volt tűzve egy molinóra. Büszkén állapítottam meg, hogy ilyen konfetti technikával készült munka nem volt több. A quilteket nézve, úgy láttam, hogy a csipke a reneszánszát éli. A szervezők munkájának elismeréssel adózva, halkan jegyzem meg: kicsit zsúfolt volt a terem, talán túl sok mindent akartak erre a 3 napra besűríteni. Nagy kedvet nem kaptam a további pályamunkák küldésére. Szombati napon voltunk ott, nagyon szép idő volt, minden kedves ismerősömmel találkozni tudtam. Rózsát hajtogattam Marikával, Márta nénitől megtudtam, hogy 2 év múlva Tiszaújvárosban lesz az országos kiállítás, összefutottam az angliai úti társak többségével is. Délután pedig felmentünk a Turul madárhoz, ahol a Regélő történelmi játszótér zajlott. A kiállításon megvásárolhattuk a buszjegyet, amely a Vértes Center elől indult és oda-vissza szállította az utasokat egész nap. Megoldottunk egy feladatot is a "Madarat tolláról..." ösvényen teljesítettünk és az eredménylapunkon szépen megteltek a tojások a madaras pecséttel. Megnéztük a Szelim barlangot is. Nagyon élvezetes napot töltöttünk Tatabányán, estére kellemesen elfáradva érkeztünk haza.

7 megjegyzés:

Marika írta...

Munkád nagyon szép volt ,nagyon örülök hogy találkoztunk és hogy jól érezted magad.
Határtalanul??? Tali

Görgei-Reiner Rita írta...

Gratulálok, 'élőben' is megcsodáltam a rododendronjaidat.

Névtelen írta...

nagyon szép, :-)

Polyák Ildikó írta...

Nem kicsit volt zsúfolt, Trudi, hanem idegesítően nagyon:((

Marcsi írta...

Szerencsém volt élőben is látni a munkádat: Csodaszép! Gratulálok!

lomaquilt írta...

Nekem is tetszett a munkád, a virágok kategóriában igen vegyes volt a felhozatal. A zsúfoltságot illetően igazad van, különösen a külföldi művek nem voltak igy élvezhetőek. Minden bizonnyal a szervezők mindent megtettek, de sokminden nem tőlük függótt (terem melegsége stb.)ezt a szervezők a kedvességükkel próbálták kompenzálni.

Trudi írta...

Örülök, hogy tetszik a munkám, most egy másik fajta technikával kisérletezem, majd jönnek a képek!
Marika: Határtalanult nem hagyom ki, találkozunk!